Ez a sokszínű élőlény szeret gyilkolni, ám szerencsére csak a fonalférgekre veszélyes.  Kedves, gyapjas kinézetű, képes az alakváltozásra, de ami a legkülönlegesebb benne, hogy a korhadékbontás mellett húsevő ragadozó. 

De hogyan is vadászik? Lassan és biztosan a föld alatt, ezért nem is látványosan: a gombafonalak végei (a hifa végek) tüskés labdácskákat hoznak létre, majd elkezdik kilőni ezeket a labdacsokat a néhány milliméteres férgekre. Ha eltalálja, a féreg külső rétege megsérül, a gomba ráfonja a fonalait, majd néhány nap alatt el is fogyasztja.

Komoly dilemma, hogy vegetáriánusok fogyasztják ezek után ezt a különleges gombát, vagy sem? Ha nem fogyasztják, akkor komoly gasztronómiai élményt hagynak ki, mivel az egyik legízletesebb és leg sokszínűbben elkészíthető gomba. 

Tavasztól-őszig esők után nagyon sok helyen megtalálható, nem nagyon válogat a talajban, a szeméttelepen is elél, az erdő szélén, utak mentén is fellelhető. Ha piacon szerzed be, akkor kérdezz rá honnan van, az erdőben szedett példányok nem értékesíthetőek, csak a termesztésből származóak! Fontos, hogy a lehető leghamarabb el kell készíteni a fiatal, zárt termőtesteket, mivel hűtés mellett is képesek fél nap alatt is tönkre menni. Legjobb, ha szedés után pár órán belül elfogyasztod, ha már kicsit nem fehér a lemez alja, dobhatod ki, mert az idősebb tintagombák autolizálnak (feloldják saját magukat) és egész egyszerűen tintaszerűen elcsepegnek.

Salátának, megtöltve, kirántva, pörköltnek, levesbe, szárítva gombapornak, gyakorlatilag bárminek felhasználható!

Régen azt tartották róla, hogy alkohollal fogyasztva az emberre is veszélyt jelent, de ez tévedés, hiszen nincsen meg benne a koprin nevű hatóanyag, ami a szervezetünkben az alkohol lebontását gátolja és emiatt komoly rosszullétet okozhat. Ma már egyre népszerűbb a termesztése, nem csak szapora, finom, hanem gyógyhatású is. A vércukorszint csökkentő hatása igen jelentős, rendszeres fogyasztása eredményesen tudja javítani a diabéteszes betegek állapotát.

A növényekhez és állatokhoz hasonlóan, több tucatnyi gombafaj is védelem alá esik hazánkban. A védett gombák közül a legismertebb, egyben sokak számára legfájóbb „tiltott gyümölcs” a császárgalóca (Amanita caesarea). Érdemes megismerkedni ezzel a több évezredes kulturális múlttal rendelkező gombával, persze nem a tányérunkon! És ha már a témánál vagyunk, ejtsünk pár szót a gombavédelemről is!

A császárgalóca vagy császárgomba az ókori rómaiak, különösen az előkelőségek kedvelt csemegéjének számított. A régészeti leletek alapján megtalálható volt Pannoniában is, különösen a mai Balaton-felvidék és a Bakony területén. A rómaiak ekkoriban még boletusnak nevezték – igen, ez ma a vargányafélék latin, valamint angol elnevezése. A császárgombához köthető a világtörténelem talán legismertebb gombás gyilkossága is; Tiberius Claudius császár kedvence volt ez az ínyencség, akit felesége, Agrippina épp egy boletusból készült ételt megmérgezve gyilkolt meg.
(forrás: http://gombanet.hu/upload/files/07Monostory_es_Palagyi_462.pdf)

A császárgalóca a galócafélék családjába (Amanitaceae) tartozó gombafaj. Jól fejlett, fehér bocskorán kívül minden része a sárga különböző árnyalataiban pompázik: narancssárgás kalapbőre, illetve élénksárga lemezei, tönkje és lelógó gallérja is. Más galócákhoz hasonlóan ő is „galócatojásból” kel ki, azaz a később bocskorrá váló fehér külső burokból: innen ered népi elnevezése, a tojásgomba is. Összetéveszteni a légyölő galócával (Amanita muscaria) és a narancsszínű selyemgombával (Amatita crocea) lehet, ám előbbinek általában pirosasabb a kalapbőre, amely a külső burok maradványaival pöttyözött, utóbbinak pedig fehéres a tönkje, gallérja pedig nincs.

Másik gyakori népi neve az úrgomba, úrigomba is, amely ízletes és minden korban kifejezetten kedvelt mivoltára utal. Mostanában mégsem esszük, ennek pedig igen prózai oka van: 2013 óta védett faj, eszmei értéke 5000 Ft. Mégis, a lelkes műkedvelő gombászok néha azzal szembesülnek, hogy a népszerű gombászcsoportok a facebookon hemzsegnek a császárgalóca-találatokról. Akkor hogy lehet ez, és miért nem szabad leszedni?

Nos, bár a császárgalóca egyes helyeken és egyes időszakokban tömegesen fordul elő Magyarországon, de az előfordulási helyei viszonylag ritkák. A szakkönyvek a császárgalócát általában mediterrán, melegkedvelő fajként jellemzik, hazánk tulajdonképpen a termőterületének északi határán fekszik. Elképzelhető, hogy a klímaváltozás hatására ez a határ egyre északabbra tolódik és így egyre többször találkozhatunk vele, és talán az is lehet, hogy egyszer lekerül a védett listáról, ám addig is fontos betartani a szabályozást és tilos gyűjteni a császárgomba termőtesteit. A császárgalóca helye a védett gombák listáján ráadásul PR szempontból is indokolt; azzal, hogy ez a gyönyörű megjelenésű, könnyen azonosítható és népszerű gomba a védett gombák listájára került, egyúttal annak „arcává” is vált, felhívva a figyelmet a gombavédelemre és más, esetleg nem fogyasztható védett gombákra is.

Mit kell tenned, ha mégis megkóstolnád a császárok csemegéjét? Irány Erdély, ott ugyanis nagy tömegben terem, és nem is védett! Ha pedig itthon találod, örülj neki, fotózd le és oszd meg más gombászokkal a találatodat, ez legalább akkora öröm, mint ehető és gyűjthető gombát találni. Hasonló ízélményre számíthatsz az itthon is gyűjthető, árusítható, 20 perces hőkezelést követően fogyasztható piruló galócától is, ebből is érdemes a fiatal példányokat gyűjtened.

A napokban vérre menő vitát folytattam egy kedves bácsival, aki azt állította, hogy a csirkegombánál nincs finomabb a világon. Én próbáltam meggyőzni, hogy a csirkegomba nem is létezik! Aztán nagy nehezen rájöttünk – barátunk a gugli –, hogy mindketten a sárga rókagombáról (Cantharellus cibarius) beszélünk. Igaza volt mindenben, hiszen az egyik legfinomabb gombáról beszélt, amely fellelhető az erdőben és amit vidéken csirkegombának, nyúlicának, sárgagombának és csibegombának is hívnak.

Évszázadok óta Európa egyik legnépszerűbb gombája, ezt több tény is megerősíti:

• egy XVIII. századi író szavai: „ha egy halott szájába tennénk, újra életre kelne tőle”
• a francia arisztokraták is előszeretettel fogyasztották,
• lehet kapni rókagombás pizzát (házhoz szállítással is)!

Sűrű, sötét bükkerdőben, tölgyesekben, nyirkos hegyoldalakban érdemes keresni júniustól-szeptemberig. Ha az időjárás csapadékos (idén kevésbé, így a piacon meg is látszik az árán), akkor csoportosan nő, de a csapadékszegény időszakot nem bírja.  Próbálták pincékben is termeszteni, de nem sok sikerrel, mert un. mikorrhizás kapcsolatban él a környezetével (mikorrhiza: a gombafonalak bizonyos fák, cserjék vagy fűfélék gyökereire szövődnek rá, csak így képesek szaporodni). 

A termőteste, formája nagyon jellegzetes, egyetlen egy darabból áll, nincsenek lemezei, a termőrétegük legtöbbjüknél egymásba futó ráncok-erek.

A kevésbé gyakorlott gombász könnyen összekeverheti a mérgező világító tölcsérgombával, az ehető rozsdasárga pókhálósgombával, vagy az egyébként igen finom gerebengombával. Nagy családdal büszkélkedhet, az ehető fajok közül rokona az ametisztszínű, a halványsárga, a bársonyos, a tölcséres és a szagos rókagomba is.

Színe aranysárga, íze egy kicsit a barack aromájára hasonlít. Sokoldalúan felhasználható, tojással, tejszínnel rendkívül jól harmonizál. Tojásrántottába, húsételekhez, tejszínes szószokhoz, levesekbe melegen ajánlott.

Szezon van! Ha növényeket keresgéljük szinte mindig, de júniusban különösen.

Lehet válogatni a témák között, de a hárs virágzása mellett nem lehet elmenni. Főképpen, mert olyan illata van, ami még a poros városokban is átüt a szmogon. Egyébként nem könnyű észrevenni, mert a virága nem feltűnő és az erdőkben, fasorokban beleolvad a környezetébe, kivéve talán egy-egy réten, parkban ahol önmagában állva különlegesen szép formájúra tud növekedni.  Hársfákat mindenki ismeri, de az talán kevésbé köztudott, hogy a Kárpát-medencében három faja honos, az ezüsthárs, a kislevelű és a nagylevelű hárs. Az ezüsthárssal sokat találkozhatunk, mert a városok egyik kedvelt díszfája. Állítólag ez az első fa, amit nem hasznáért, hanem díszfaként és illatos virágaiért ültettek. Viszont az ezüsthárs virága alkalmatlan teának, a legjobb a kislevelű hársé.

A hársfák júniusban kezdik virágzásukat, először a nagylevelű, majd a kislevelű hárs borul virágba, a szedést pedig érdemes a teljes virágzás előtti időszakra időzíteni. A túlnyílt virágok száradás közben könnyen széthullhatnak. A leszedett virágokat kiterítve, árnyékos helyen kell megszárítani, majd vászon- vagy papír zacskóban tárolni a felhasználásig.

Hogy mire jó? Ez most a júniusi kánikulában kevéssé tűnik relevánsnak, de a teája egy egyik legjobb izzasztó. Jobb, mint az aszpirin.  Tea készítéséhez 2 teáskanálnyi szárított hársfavirágot forrázzunk le 2 deciliter forró vízzel. Hagyjuk körülbelül 10 percig hűlni, majd szűrjük le. Izzasztás céljából forrón igyuk, ágyban fekve, betakarózva. Görcsoldásra, emésztésjavításra étkezés után igyunk egy csészével.

Tudományosabban megfogalmazva, a benne lévő flavonoidok antibakteriális hatásúak, a virág kiválóan alkalmas a meghűléses betegségek kezelésére: köhögéscsillapítóként, izzasztóként, görcsoldóként, köptetőként, nyákoldóként funkcionál, és enyhíti a hörghurutos panaszokat. A népi gyógyászatban vértisztító és idegerősítő hatása miatt alkalmazták, de a vizelethajó és a gyomorerősítő teáknak is egyik fontos összetevője volt. 

Van tehát a tea, de persze találkozhatunk hárs mézzel is. A hársfa ugyanis kiváló méhlegelőnek számít. A hársfaméz sötétebb az akácnál. Többek közt farneol van benne, ami az illatát is befolyásolja. Idegnyugtató és antiszeptikus. Idegesség, nyugtalanság, álmatlanság leküzdésére javasolt. Jó bronchitis és köhögés ellen. Lázas betegnek hársfateát hársfamézzel adnak. A hársvirág nektárja kolint is tartalmaz, ami zsírlerakódást, érelmeszesedést gátló hatása miatt hasznos.  

A méz és a tea mellett felhasználják még gyógyhatású fürdővizekhez, vagy bőrápoló szerként. Ha véletlenül fáját kivágják, akkor faszenének pora is értékes sebgyógyító, és púderként használva bizonyos bőrbetegségek tüneteit is enyhíti.  Persze nem csak véletlenül szokták ezeket a fákat kivágni: azt tudni kell róluk, hogy fájuk nagyon kemény. Ezért drága bútorok, fafaragások alapanyagai.

Tehát egy igazi multifunkcionális növényről beszélünk és még csak most értünk egy igazi különlegességhez, a Hársborhoz.

Priksz Gábor

Erdőkben, mezőkön, réteken sorra találkozhatunk olyan növényekkel, melyek eddig elkerülték figyelmünket, pedig már nagyon régóta türelmesen várnak, hogy a segítségünkre lehessenek. Ezen növények egyike a galaj. Megtalálható az árnyas erdők tisztásainak szélén, az erdei utak mentén, sűrű bokrok mellett, réteken és minden félárnyas tisztáson.

Ez a csodálatos növény Szűz Mária szent növénye. Feltűnik Jézus bölcsőjében, a tömjén az arany és a mirha előtt. Egy sziléziai legenda szerint Mária galajjal bélelte ki a bölcsőt és saját fekhelyét is, mert így a szent család szamara nem ette meg fekhelyének bélését hiszen az állatok közül csak a szamár nem szereti a galajt. A hagyomány szerint a szülést is a galaj könnyítette meg görcsoldó hatása révén, ezért a szülő nők ágya mellett gyakran megtalálható volt és segített a gyermek világrajövetelében, sőt a párnába és a derékaljba is tettek belőle, hogy az anyát és a kisdedet a rontástól megvédje.

A galajnak három fajtáját ismerjük – a közönséges vagy fehér virágú, a tejoltó és a ragadós - mindhárom egyenlő mértékben gyógyhatású. Távoli rokona az etióp eredetű arab kávé. A ragadós galaj nevét onnan kapta, hogy a szárán és a levelek alján szőrökkel kapaszkodik.

A hosszát látva szüksége is van rá,mivel virágzáskor eléri a 60-120 cm hosszat. A magasságot tekintve nem,mert inkább kúszva kapaszkodik, de nem élősködik. Régen a tejoltó fajtáját használták leggyakrabban, mivel ezt tartották az igazi galajnak. A virágját sajtok oltásánál használták, ahogy a neve is mutatja, de a chester sajt színét is a galaj sárga virágjától kapja! A levelek mindhárom fajtájánál lándzsa alakúak a száron hatosával-nyolcasával örvös állásúan, gallér alakúan helyezkednek el. A ragadós galaj sok bonyodalmat tud okozni június közepétől egészen késő őszig. Ha egyszer már találkoztunk vele biztos, hogy nem felejtjük el… ha beleakadunk, a lábunk köré tekeredik, mint a hínár, és apró petymegtermése lesz az, amivel tele lesz a cipőfűzőnk és a nadrágszárunk. A benedvesített szivaccsal viszonylag könnyen eltávolítható, de igyekezzünk, hogy a magokat a talajba juttassuk vissza.

A galaj gyógyhatása nagyon sokrétű, de a frissen szedett növény hatóereje a legnagyobb, ezért érdemes azonnal felhasználni. Hasznos forrázatként vagy dunsztkötésben és borogatás formájában is.

Alkalmas a vese, epe és májtisztításra, de a vesehomok, kisebb vesekövek elhajtásában is nagy segítségünkre van. Étkezés előtt egy-egy csésze teával kortyonként éhgyomorra fogyasszunk belőle. A galaj a nyirokmirigyek karbantartója, a pajzsmirigy behangoló szere. Használható daganatos megbetegedések megelőzésére, de a torok-, gége-, nyelvrák leküzdésében is, ha teaként gargalizálva fogyasztjuk.

Az idegekre csodás hatással tud lenni hosszútávon alkalmazva. Elalvás előtt ajánlott egy csészével fogyasztani, de házisárkányoknak, arrogáns szomszédoknak is kifejezetten ajánlott hiszen a népi gyógyászat ajánlja hisztéria valamint epilepszia enyhítésére is.

Javasolt a lumbágó kezelésére is. Bőrünk igaz barátja, hiszen a friss hajtások levével a pattanások ecseteléssel leszáríthatók, a sebek gyógyulási ideje gyorsítható.

Kiváló salátákba,akár csak egy vajas pirítóshoz is, zamatos fűszervajként elkészítve.

csivasra

1950-ben Dániában, egy tőzegmocsárban találtak rá a Tollundi Ember konzerválódott múmiájára. A vizsgálatok kiderítették, hogy Ie. 400 körül akasztották fel, majd a mocsárba helyezték a tetemét. Miért is olyan fontos most nekem ez a férfi? Mert a gyomortartalmát kielemezték, számos különleges, nehezen gyűjthető magvat tartalmazott, valószínűsíthető, hogy egy rítusnak esett áldozatul. Talán a jobb termés reményében áldozták fel, talán más miatt.  2003-ban Hans Helbæk (Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Talk%3ATollund_Man) egy kiegészítő vizsgálatot végzett a gyomortartalomban, és lám, mit mutatott ki? Többek között libatop magot. Már az őskorban is élelmiszer alapanyag volt, a Tollundi Férfi maradványain túl számos kőkori településen is megtalálták Európa szerte. Észak Indiában és Dél Afrikában a mai napig termesztett hasznon növény.

Mi is az a libatop, ki is az a libatop? Gyomnövény, ami mindenütt megjelenik. Tényleg mindenütt, nekem még a sóderben is kinőtt.  A fehér libatop (Chenopodium album) több vasat és fehérjét tartalmaz, mint a spenót vagy a káposzta. Fiatal, zsenge leveleit, később pedig a hajtáscsúcsait érdemes fogyasztani. Megkóstoltam, tényleg keserű az idősebb levél, nem finom. Kálcium tartalma is jelentős. Nevét a libalábra emlékeztető alakjáról kapta.

Kivel áll rokonságban?  Többek között a spenóttal is, de amikor a kis rokon elterjed, a libatop kiszorult a konyhából. Az egész növény fogyasztható, de leginkább a spenót, sóska ételek elkészítéséhez hasonlóan érdemes elkészíteni, kissé hosszabb főzési idővel számolva.

A libatopok számos faja hasonló megjelenésű, de nagyon nem foghatunk mellé, hiszen mind fogyasztható. A gyökere vastag karógyökér, egynyári, levelei a rombusztól a gömbölydedig mindenfélék lehetnek. Tipikusan az a növény, amire ha rámutatok, hogy ő a fehér libatop, akkor mindenki felkiált, ja, hát én ismerem, nálunk is van! Az allergiásoknak nem túl jó hír, hogy a virágzása elkezdődött.

Sok országban a bodza (Sambucus nigra) közeli kapcsolatban áll a mágiával, a boszorkánysággal. A dánoknak van egy története Hylde Moer-ről, a természet istennőjéről, aki a fában élt. A gonosz szellemek ellen védett a mese szerint, ezért sok helyre sövényként ültették, hogy védje a ház lakóit.Ezzel szemben a kereszténységben az terjedt el, hogy a keresztfa bodzából készült, az ördög, a gonosz lelkek fája, ezért a bodzát nem szerencsés a ház mellé ültetni, mert akkor belecsap a villám.
Az írek boszorkányai bodzaágon lovagolnak, Harry Potter varázspálcája is bodzából készült, mert az a legerősebb fa, a gonoszt csak vele lehet legyőzni. René Strassmann svájci növényezoterikus szerint a bodza feladata, hogy a földfelszín felett élőket a földalatti lények ártó hatásától megvédje.
Elterjedt nézetté vált, hogy Júdás bodzafára kötötte fel magát, ennek köszönhetően a kis barna, fül alakú porcos gombát, ami szeret a bodza ágain élni, júdásfül gombának nevezték el. 
Az európai mesék szólnak a bodzafa védelmében és a bodzafától tartva is. Nem szeretnék igazságot tenni, mindenesetre nagyon szeretem az illatát májusban.
Nem csak a hiedelemben él a gyógyító, védő erő, a bodza virágból valóban jó izzasztó, vizelethajtó, emésztést segítő, gyulladáscsökkentő és köptető szer készíthető.
A XIX. század asszonyai kozmetikumként is alkalmazták, a kiáztatott bodzavirágot krémekhez adták, arctisztításhoz használták.

Könnyű felismerni a növényt, Európában és Ázsiában őshonos, néhány méter magasra nő meg. Májusban messziről érezni a virágnak az illatát, ami apró, fehér kis virágokból áll, virágzata bogernyő. A gyalogbodza az egyetlen növény, ami külsőre hasonlít rá, de ha megdörzsöljük, kellemetlen illatot áraszt, ellentétben a fekete bodzával. Vigyázat, még mérgez is!

Számos felhasználása van a gyógyításon kívül, sűrű palacsintatésztába mártva, rántott bodzavirágnak, bodzaszörpnek, limonádénak, ízesített cukornak készítjük el leggyakrabban.Száraz, napos időben szedjük, mert a virágpor akkor a legintenzívebb.

Hol ne szedjed?

- kutyasétáltató közelében nem érdemes
- autóút mellett sem találsz tiszta virágot
- szemétlerakó közelében nem higiénikus
- erdőben közvetlenül az ösvény szélénél is szoktak kisebb dolgokat végezni a kirándulók

 Hol szedjed?

- erdőben, kicsit beljebb az ösvénytől
- mezőn
- zárt kertben

A tavaszi, újjáéledő erdő egyik első finomsága a turbolya, amit valószínűleg épp az akadályoz meg attól, hogy az új medvehagymává váljon, hogy szinte mindenhol elterjedt. Így a kereskedőknek sem éri meg, hogy hype-ot generáljanak körülötte, mint az egyes területeken szintén gyomnövényként növő medvehagyma körül. Magyarországon leginkább a zamatos turbolya (Anthriscus cerefolium) elterjedt, térdig érő, bokorszerűen növő telepeivel már március első felében találkozhatunk erdőkben, árokparton, város körüli akácosokban és kertekben is. Levelei a zsenge petrezselyemére emlékeztetnek, és ujjunk közt összedörzsölve finom, ánizsos (negró, ouzo) illatot árasztanak. Ez az illat a legfontosabb határozóbélyege is a növénynek, ugyanis összekeverhető a mérgező bürökkel, ami viszont sosem illatos, szaga az egér vizeletére emlékeztet, valamint akár két méter magasra is növő, a turbolyánál jóval robosztusabb növény. 

Két lány vagyunk, Kriszta és Edina. Szeretjük az erdőt, a természetet, szeretünk főzni és enni. Gyűjtögetünk és saját kertünkben termesztünk is ezt-azt. Most pedig szeretnénk megmutatni ezt másoknak is. A blogon lesz szó gombákról, vadnövényekről és ezek felhasználásáról, de elsősorban az ismeretterjesztés a célunk, nem leszünk receptblog. Ha kedvet kapsz ahhoz, hogy kimenj az erdőbe, esetleg egy kirándulás során rálelsz ehető (és finom) dolgokra, már elértük a célunkat.