A gombák világában sok érdekességgel találkozhatunk, főleg ha elkezdünk a gombák elnevezésével foglalkozni. Bármerre megyünk az országban, biztosak lehetünk benne, hogy az amatőr gombászok máshogyan fogják hívni az általuk ismert és szedett gombát, mint ami a valódi elnevezésük.  

Borsodban a vargányát tinórának, Baranyában a pöfeteget kenyérgombának, a májusi pereszkét szentgyörgygombának, a szegfűgombát csibelábnak, míg Veszprém megyében ugyanezt a fajt csibegombának, ráadásul sok helyen csirkegombának hívják még a sárga rókagombát is. Igencsak nehéz a dolga az embernek, ha próbálja meggyőzni a helyieket, hogy van ezeknek a gombáknak rendes, hivatalos nevük is…

Azért a professzionális gombászok, a mikológusok is meglehetősen nagy humorérzékkel bírnak a gombák elnevezésekor. Kezdjük a tavaszi rétgombával. Mire gondolhat ilyenkor a laikus olvasó? Természetesen arra, hogy tavasszal és réten van. Hát nem. Ez a gomba elsősorban a nyári időszakot kedveli, na jó, a kora nyárit is de az esetek döntő többségében lombos erdőben található és nem egy réten.

A légyölő galóca. Ha meghallja az ember, természetesen maga elé képzeli, ahogy a megöli a legyeket ez a piros, fehéren pöttyözött kalapú, egyébként csudaszép gomba. Nem, nem öli meg, csak elkábítja, majd az elkábított legyeket a gondos háziasszony agyoncsapkodja. Erdély egyes részein a mai napig használják ezt a természetes módot arra, hogy így ritkítsák a szemtelen betolakodókat. Meleg tejbe áztatják a gomba lehúzott kalapbőrét, majd a kioldódott méreganyagnak köszönhetően a tejre szálló legyek elkábulnak egy időre, így kezdődhet a csapkodás! 

Légyölő galóca

A kékhátú galambgomba gyakori, nagyon finom és természetesen mindenféle színt találhatunk benne a kéken kívül. Zöldes, lilás a teteje, ha lehúzzuk a kalapbőrt ibolyásszínű alatta, én magam évek óta keresem a kék színt benne, meglehetősen kevés sikerrel. A legjobb ismertetőjegye a kékhátúnak: nincs benne kék és nem törnek a lemezei, inkább rugalmasak. 

Kékhátú galambgomba

Az Izabellvöröses csigagombát egyszer sikerült az Őrségben fellelnem, de biztosan nem felejtem el életem végéig. Ez a védett csigagomba aránylag nagytermetű, vöröses folt van a kalapján, termőhelye a bükkös, szakirodalomban az illatát úgy jellemzik, hogy édeskés, gyümölcs- vagy parfümillatú. Az összes jellemző igaz volt rá, egy kivételével: borzalmasan büdös volt. Mivel pont a szakellenőri vizsga előtt álltam, teljesen elbizonytalanodtam a tudásomban, meg voltam róla győződve, hogy egy számomra ismeretlen fajjal találkoztam. De jött a segítség az oktató személyében, aki megerősített, hogy igen, jól gondoltam, ez a védett szépség valóban az izabellvöröses csigagomba. Visszakérdeztem, hogy az orrommal van-e baj, mivel ennek véletlenül sem parfüm illata van. Válasz: az elnevezést adó mikológus barátnőjét Izabellnek hívták és volt egy vörös bugyija és annak egy illata…

Egyik szakellenőr társam ugyanezt a történetet kissé másképp ismeri, szerinte kasztílliai Izabella vörös fehérneműjéről lett elnevezve ez a csigagomba, aki mint tudjuk azt a fogadalmat tette, hogy addig nem cserél fehérneműt, amíg Granadát be ne veszik. Ez 18 évig tartott.

Izabellvöröses csigagomba

                        Tanulság: szakkönyvekben, ha parfüm illatúnak neveznek egy gombát, az nem feltétlenül jó illatot jelent, lehet, hogy az író csak szemérmes volt.