Végre itt az ősz! Apropó, megfigyelted már, mennyivel gyakrabban végződik ez a mondat egy másik évszakkal? De nem úgy a gombászoknál! Ősszel sokan kezdenek ismerkedni a gombászattal teljesen kezdőként is, ezért összeszedtük a leggyakoribb, gombagyűjtéssel és szakellenőri vizsgálattal kapcsolatos tévhiteket, és ezek cáfolatát.
Photo by Egor Kamelev from Pexels

1. A gombaszakellenőr minden gombát ismer

Csak Magyarországon a becslések szerint akár 5000 nagygombafaj is honos lehet, ezek egy jó részét még le sem írták, számos gombafaj pedig kizárólag mikroszkópos vizsgálat útján azonosítható. Tehát teljességgel kizárt, hogy valaki bármilyen, hozzá bevitt gombát azonosítani tudjon. A gombaszakellenőr-vizsga fajlistája közel 300 fajból áll, ez az, amit egy vizsgázott gombaszakellenőrnek ismernie kell, de természetesen rutinos gombászok ennél jóval több fajt is ismerhetnek. Hogy hogy tud mégis üzembiztosan határozni egy szakellenőr, ha nem ismer minden gombát? Nagyon egyszerű, a szakellenőr csak azt fogja visszaadni, ami teljes biztonsággal beazonosítható és jó, étkezési gomba.

2. Minden gomba ehető vagy mérgező

Számtalan gombafajt ismerünk, sokat pedig még nem, és bizony a többségük étkezési besorolása egyszerűen csak „nem ehető”. Hogy lehet ez? Például azért, mert az állaguk, szagok, ízük, méretük emberi fogyasztásra alkalmatlanná teszi őket. Vagy mert még senki nem foglalkozott a kérdéssel, így étkezési értékük nem ismert. Mint ahogy a növények és állatok közül sem eszünk meg mindent, ami nem mérgező, így a gombák közül sem.

3. Ha a kosárban egyetlen mérgező gomba is van, a szakellenőr az egészetel fogja venni

Ez azért  különösen veszélyes tévhit, mert sokakat valami egészen groteszk módon ez a hiedelem tart vissza attól, hogy szakellenőrhöz menjenek. A gombaszakellenőrök munkáját jogszabály szabályozza igen részletesen, és a vonatkozó rész szerint: „A gomba-szakellenőr emberi fogyasztásra alkalmatlannak minősíti az azonos gyűjtőedényből származó gombatételeket, amennyiben azokból a mérgező gomba egyértelműen nem különíthető el, vagy azok gyilkos galócát tartalmaznak.” Tehát a szakellenőr két esetben fogja az ehető gombákat is kidobni: ha gyilkos galóca került a kosaradba, vagy ha más mérgező gomba annyira töredékesen került a gombák közé, hogy félő, hogy a darabkái a többi gombán is ott vannak (pl. susulykák szoktak így összetörni a kosár mélyén). Ha tartasz attól, hogy kidobják a jó gombáidat is, kivédheted azzal, hogy az ismeretlen fajokat külön dobozba, tárolóba gyűjtöd.

4. A gombavizsgálat pénzbe kerül

A szakellenőrök többsége piacokon dolgozik, ilyen esetben pedig a szakellenőr a piac alkalmazottja, így a piaci lakossági gombavizsgálat minden esetben ingyenes! Néhány szakellenőr vállalja azt, hogy a saját lakcímével vagy telefonszámával szerepel a gombaszakellenőrök listáján, és háznál is vizsgál. Ilyen esetben kérhetnek pénzt a vizsgálatért, de ez legfeljebb párszáz forint szokott lenni, ami igazán nem nagy ár azért, hogy egy szakember a szabadidejében, többnyire hétvégén, a saját otthonában bevizsgálja a gombáidat.

A NÉBIH honlapján megtalálod a bejegyzett gombaszakellenőrök listáját!

5. Ha egyforma gombákat szedek, elég egyet elvinni a szakellenőrhöz, hogy beazonosítsa

A szakellenőr nem csak a faj azonosítását végzi, hanem azt is vizsgálja, hogy az adott példány alkalmas-e még a fogyasztásra. Arról nem is beszélve, hogy laikusként akár egy fajnak vélhetünk különböző fajba tartozó gombákat. Tehát minden egyes példányt mutassunk meg, amit meg szeretnénk enni.

6. Amit már magabiztosan felismerek, azt nem kell gombaszakellenőrhöz vinni

Lásd 5. pont :)

7. Ha nem tudok szakellenőrhöz menni, elég, ha lefotózom a gombáimat és megmutatom egy gombászós Facebook csoportban, ott majd a hozzáértők beazonosítják

Rossz hírem van, minden mérvadó gombász-csoportban fő szabály, hogy fotóról tányérba nem határozunk. Ennek az oka igen egyszerű: a szakellenőr szinte minden érzékszervét használja, amikor megállapítja egy gomba fogyaszthatóságát: megtapintja, megszagolja, adott esetben meg is kóstolja. Ezt értelemszerűen nem tudja senki megtenni egy fotóról. Ha valaki az interneten azt mondja neked egy kép alapján, hogy valamit nyugodtan megehetsz, az biztosan nem profi. És egyébként is, te bíznád az életedet, az egészségedet egy neten megismert idegenre?

8. A mérgező gombás ételtől az ezüstkanál megfeketedik. / Minden fán növő gomba ehető. / Adni kell a kutyának egy keveset, és ha egy óra múlva is jól van, ehető (???) / A csigarágott gomba ehető, hiszen a csiga is megette

A legjobb, ha bármilyen olyan ökölszabályt és népi bölcsességet, aminek a lényege, hogy a gombák határozóbélyegek általi beazonosítása nélkül nyilatkozik az ehetőségükről, egyértelmű marhaságként tartasz számon. Mert azok is.

9. Ez itt a gyilkos galóca (általában kiegészítve a minden gomba ehető – egyszer „poénnal”)
   

Nem, ez a légyölő galóca, amely mérgező ugyan, de általában csak enyhe mérgezést okoz. A gyilkos galóca ez:

Ne indulj el gombászni, amíg nem néztél meg alaposan róla pár képet és olvastad el a határozójegyeit!

10. A végére hagytam minden szakellenőr kedvencét: A szakellenőr elveszi a legfinomabb gombákat, mondván mérgezők, aztán ő eszi meg

Nem csak buta, hanem sértő is a feltételezés. A szakellenőr maga is gombászik, ráadásul a napját azzal kezdi, hogy átvizsgálja a piaci árusok összes gombáját is, hidd el, bőven elég gombát szed és kap, nem a te három vargányádat szeretné elcsaklizni. Ha ritka vagy védett gombát szedsz, az elképzelhető, hogy elkéri(!), többnyire preparálni, oktatási céllal vagy kiállításra.

A sort még bőven lehetne folytatni. Neked mi a kedvenc tévhited?

Ha tetszett a cikk, kövesd a Facebook oldalunkat, hogy ne maradj le a legfrissebb posztokról!

arcavasi vendégposztja

A pitypang virágzása után újra aranyos sárgába borulnak a mezőink, immáron egy-másfél méterrel a föld felett. A nyári szezon igen szembetűnő jelensége az aranyvesszők virágzása. A tikkasztó nyári mező egyik legfeltűnőbb növénye.  Szélben lebegő aranysárga szőnyegeket képez a réteken és ugarokon, ameddig a szem ellát. Számára kedvező, jó talajtulajdonságú helyeken egyes fajtái, például a beszédes nevű magas aranyvesző példányai elérhetik a két méteres magasságot is:.  A közönséges és a kanadai aranyvessző is jellemzően az augusztusi mezők aranyszínű dísze. Világszerte több mint száz fajtájával találkozhatunk. Szálairól fürtökben csüngnek az apró, egyenként 3-5 mm nagyságú virágok. Július közepétől kezdve, egészen szeptember végéig a látkép része. 

Megosztó a természete, hiszen egyszerre gyönyörű és egyszerre sok; annyira, hogy özönnövénynek hívják a háta mögött, nem véletlenül. Hiszen a szántóföldeken és az azokat övező réteken, nedvesebb mezőkön szeret évelni. A gazdák bánatára, hiszen takarmánynak nem tesz jót, valamint kevés vadon élő állat fogyasztja. Viszont kellemes illatával nem csak a méheket vonzza, hanem finom édes nektárjával, virágporával még rovarcsaládok sokaságát is táplálja.. Virágzáskor dúsan veszik körbe ősárgaságát és nagyüzemben zajlik az életük körülötte. Igazán megkapó, igéző látvány, impresszió, ahogy a méhek és pillangók körberepkedik ezt az aranysárga költeményt. Hát persze, hiszen nem tudja saját magát beporozni! Az illatával csalja magához közel a szállítókat,így termékenyül meg.

Szerencsénkre, hiszen méze igen tápláló, és íze szempontjából is igen különleges a szolidágó család  méze. Amikor megkóstoljuk mézét, akkor mondhatjuk, hogy igen fontos utat jártunk be a természetes édességek útvonalán. Ennek az útnak jelentős hosszát az illatos kumarin jellemzi, melyhez aromaként még hozzájönnek a cser és keseranyagok is. Külön érdekessége, hogy a méhészek ilyenkor nyár vége felé a méhcsaládok téli hónapjaira gondolva eldöntik, mennyi mézet pörgetnek ki belőle.  Mikor úgy döntenek, hogy van annyi, hogy jut nekünk is belőle, akkor örüljünk és becsüljük meg nagyon.

Honnan jött? És honnan nála ez a hódítási kísérlet?  Főleg ilyen messziről?  Hiszen a víz útját állja - akkor hogy került Európába? 

Amerikából jöttem, híres mesterségem címere: H.T. Avagy milyen is aranyló szőkesége?

El lehet mutogatni, ám nem egyszerű.

Képzeljük el, hogy kiköltöző angolszász telepesek vagyunk a 17.század elején Amerikában, akinek nem csak földigénye, de valamilyen bizarr módon az arany utáni vágya is összefonódik a dísznövény-kertészettel. Meglátjuk ezt az aranysárga növényt, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal mindenhol jelen van és honos az amerikai kontinensen, Kanadától egészen Floridáig, majd Mexikóban tűnik fel kisebb csomókban. Amiről még csak sejtelmünk sem lehet: kis egyenlítői kihagyás után ismét feltűnik délen is, immáron az Andok lejtőin és a pampákon. Látványa elkísér minket az új otthon keresésében. Ezért aztán valamilyen lelki rokonságba is kerülhettünk vele, ott kint a prérin. Hiszen ugyanazt tesszük, mint ez a növény, vándorlunk és területet művelünk. A megoldás: Ő a Hódító Telepes. Egyszerűen egy megrögzött pionír, mint mi, akik kimentünk az új világba. A jelenléte reményt ad, hogy elviseljük a megpróbáltatásokat. A haverunk lesz. Kell a díszkertbe.  Rájövünk valahogy, hogy az észak-amerikai indiánok annyi minden jót csinálnak vele,például teának főzik, főzetéből pedig kiváló pakolásokat tesznek fekélyes sebekre, csörgőkígyó marását hatástalanítják vele.  Nos, ekkor döntünk: hogyha már aranyat nem is, de ebből a növényből azért haza küldünk egy adaggal. Mert szép is, sárga is. Az öreg kontinensen is az lesz,elkél otthon is belőle.  Szóval egy jól lezárt csomagban, hosszú hajóút után kapták meg bristoli kertészek a 17. században. Csak a növényt. Csörgőkígyót nem küldtek vele. Ez nem egy Tarantino filmjelenet! Tehát elsőként az angol kertekbe telepítették Bristolban („ Hülye angolok, angol hülyék.” ) 

Az  1640-es években jegyezték be a honosított növények közé. Szeretett Angliában lenni, finoman, jól gondozták, tarthatták. Vagy inkább időben hatástalanították szaporaságát, mert a kerteken kívül csak 1849-ben észleltek természetes módon nőtt példányokat belőle. Belgiumban 1836-ban tűnt fel először a Virelles tó mellett, hiszen szereti a nedves környezetet. Németországban 1857-ben figyeltek fel rá. Azóta, így vagy úgy, egészen Kínáig jutott el. És ott is, azóta is a jelenlétével túr ki őshonos fajokat. Hiszen született vándorló, hódító, vagy inkább hódító telepes. Proaktív módon a növény gyorsan terjedő rizómája, azaz gyökértörzse mellett a nagy távolságokat berepülni képes bóbitás kaszattermése is rásegített a terjeszkedésére, növényenként tízezer(!) aranyvesszőporonttyal. Évenként közel 1000 km²-t is képes beteríteni velük.  Az északi félteke júliustól-októberig besárgul tőle.

Az amerikai bennszülöttek nyomában használhatjuk mi is, hiszen egészségügyi vonatkozásában is jelentős hatással bír és számos jó tulajdonságával örvendeztet és segít meg minket. Főleg megelőzésre kiváló.

Édes utóízében kellemesen fanyar a virágos hajtásából készült teája, ami főként a virágjából és a lágy szárrészén a virágzat alatt található levelekből készül. Érdemes forrázás után csak rövid ideig, 1-2 percig áztatni, majd ízlés szerint ízesíteni. Így kortyonként fogyasztva élvezeti értéke is magas marad. Vesehajtó, tehát érdemes átgondolni, mikor isszuk, hiszen aktív mozgást idéz elő a vesemedencében. Húgyúti fertőzéseknél, kisebb veseköveknél igen hasznos a hatása, szintúgy a prosztatagyulladásnál is. Felkészülhetünk vele az őszbe való átmenetbe és a téli hónapok hideg valóságát is kellemessé tudjuk varázsolni. A mézével elkészített teájával dupla hatóanyagtartalmat kapunk. Persze csak ha megvárjuk, míg egy picit hűl és 60C° alatt keverjük el a mézet a teában. Enyhe vérnyomáscsökkentő hatása miatt van nyugtató hatása is. Nyaki nyirokcsomóknak főzetéből készült borogatása nagy segítség. Immunerősítő száj és garatöblögetésre jól alkalmazható gyulladáscsökkentő, májregeneráló. Hírnevét öregbíti a megfigyelés, hogy a sugárfertőzött területeken, nukleáris katasztrófák után az egyik elsőként megjelenő növény, vagyis az elsők között dolgozza fel a sugárzás okozta traumát az ökoszisztémában. De ha erdőtűz vagy tarlóégetés zajlik, akkor is ő lesz az, aki ezután az elsők között bújik ki a földből.

Figyeljünk fel rá és használjuk, hiszen kiirtani úgysem tudjuk. Szerencsére ez egy emberálló növény.

Ha tetszett a poszt, kövesd a Facebook oldalunkat, hogy elsőként értesülj a friss hírekről!

Pozitív tendencia, hogy az emberek egyre többet foglalkoznak az egészséggel, az egészséges táplálkozással. Mint minden divatnak, ennek is vannak túlkapásai, de sokan csak információhiányban szenvednek, amire természetesen a marketing szakma is rájátszik. 

Van egy közkeletű tévhit, amelyet fontos lenne felszámolni: ez pedig az E-számok. Ezek a számok jogosan lettek a vegyipar, a nagyüzemi élelmiszertermelés jelképei, de azért nem árt egy pár dologgal tisztában lenni.

Photo by Fancycrave.com from Pexels

Minden adalékanyagnak van e-száma, de ezeknek egy része azonban nem káros és nem is veszélyes. Az uniós jog értelmében minden élelmiszer-adalékanyagot engedélyeztetni kell mielőtt a gyártó felhasználja. Ekkor kapnak az engedélyezett élelmiszer-adalékanyagok egy E-számot. Az adalékanyagok jelentős részének már a neve sem hangzik jól, erre klasszikus példa az E300 – aszkorbinsav, más néven C-vitamin. Kevesen tudják, hogy a nagyon szigorú, bio-minősítésű eljárásokkal készült termékekben is közel 50 (!) adalékanyag található.  

Az adalékanyagok jelentős része tartósítószer is, és ez komoly félelemforrás a fogyasztókban. Azt hisszük, hogy a tartósítás csak a nagyüzemi, felgyorsult életmódunk velejárója, pedig mióta az ember kapcsolatba került az élelmiszerekkel, azóta tartósít is. Elsősorban természetesen nem vegyipari anyagokkal inkább fizikai eljárásokkal, de a nátrium-klorid vagy a kén-dioxid használata is már több ezer éves.

A másik véglet, hogy sok nagyüzemi, közel sem környezettudatos módon előállított termékről hirdetik, hogy E-szám mentes, holott ez egyáltalán nem jelent garanciát semmire. Viszont a megbízható forrásból, kisléptékben, fenntartható módon előállított termékek E-számaik ellenére sokszor jobbat tesznek a környezetünknek és az egészségünknek.

Mit tehet ilyenkor a tudatos fogyasztó? Egyrészt fontos az utánajárás, hiszen ma már több oldalon lehet részleteket olvasni egy-egy adalékanyagról, mint például a tudatosvasarlo.hu oldalon. Azt viszont sose felejtsük el, valahogy el kell, hogy jusson az élelmiszer az asztalunkra, ha már az önfenntartás helyett jelenlegi életmódunkat választottuk.

Ha tetszett a poszt, kövesd a Facebook oldalunkat, hogy elsőként értesülj a friss hírekről!

Ez a sokszínű élőlény szeret gyilkolni, ám szerencsére csak a fonalférgekre veszélyes.  Kedves, gyapjas kinézetű, képes az alakváltozásra, de ami a legkülönlegesebb benne, hogy a korhadékbontás mellett húsevő ragadozó. 

De hogyan is vadászik? Lassan és biztosan a föld alatt, ezért nem is látványosan: a gombafonalak végei (a hifa végek) tüskés labdácskákat hoznak létre, majd elkezdik kilőni ezeket a labdacsokat a néhány milliméteres férgekre. Ha eltalálja, a féreg külső rétege megsérül, a gomba ráfonja a fonalait, majd néhány nap alatt el is fogyasztja.

Komoly dilemma, hogy vegetáriánusok fogyasztják ezek után ezt a különleges gombát, vagy sem? Ha nem fogyasztják, akkor komoly gasztronómiai élményt hagynak ki, mivel az egyik legízletesebb és leg sokszínűbben elkészíthető gomba. 

Tavasztól-őszig esők után nagyon sok helyen megtalálható, nem nagyon válogat a talajban, a szeméttelepen is elél, az erdő szélén, utak mentén is fellelhető. Ha piacon szerzed be, akkor kérdezz rá honnan van, az erdőben szedett példányok nem értékesíthetőek, csak a termesztésből származóak! Fontos, hogy a lehető leghamarabb el kell készíteni a fiatal, zárt termőtesteket, mivel hűtés mellett is képesek fél nap alatt is tönkre menni. Legjobb, ha szedés után pár órán belül elfogyasztod, ha már kicsit nem fehér a lemez alja, dobhatod ki, mert az idősebb tintagombák autolizálnak (feloldják saját magukat) és egész egyszerűen tintaszerűen elcsepegnek.

Salátának, megtöltve, kirántva, pörköltnek, levesbe, szárítva gombapornak, gyakorlatilag bárminek felhasználható!

Régen azt tartották róla, hogy alkohollal fogyasztva az emberre is veszélyt jelent, de ez tévedés, hiszen nincsen meg benne a koprin nevű hatóanyag, ami a szervezetünkben az alkohol lebontását gátolja és emiatt komoly rosszullétet okozhat. Ma már egyre népszerűbb a termesztése, nem csak szapora, finom, hanem gyógyhatású is. A vércukorszint csökkentő hatása igen jelentős, rendszeres fogyasztása eredményesen tudja javítani a diabéteszes betegek állapotát.

A növényekhez és állatokhoz hasonlóan, több tucatnyi gombafaj is védelem alá esik hazánkban. A védett gombák közül a legismertebb, egyben sokak számára legfájóbb „tiltott gyümölcs” a császárgalóca (Amanita caesarea). Érdemes megismerkedni ezzel a több évezredes kulturális múlttal rendelkező gombával, persze nem a tányérunkon! És ha már a témánál vagyunk, ejtsünk pár szót a gombavédelemről is!

A császárgalóca vagy császárgomba az ókori rómaiak, különösen az előkelőségek kedvelt csemegéjének számított. A régészeti leletek alapján megtalálható volt Pannoniában is, különösen a mai Balaton-felvidék és a Bakony területén. A rómaiak ekkoriban még boletusnak nevezték – igen, ez ma a vargányafélék latin, valamint angol elnevezése. A császárgombához köthető a világtörténelem talán legismertebb gombás gyilkossága is; Tiberius Claudius császár kedvence volt ez az ínyencség, akit felesége, Agrippina épp egy boletusból készült ételt megmérgezve gyilkolt meg.
(forrás: http://gombanet.hu/upload/files/07Monostory_es_Palagyi_462.pdf)

A császárgalóca a galócafélék családjába (Amanitaceae) tartozó gombafaj. Jól fejlett, fehér bocskorán kívül minden része a sárga különböző árnyalataiban pompázik: narancssárgás kalapbőre, illetve élénksárga lemezei, tönkje és lelógó gallérja is. Más galócákhoz hasonlóan ő is „galócatojásból” kel ki, azaz a később bocskorrá váló fehér külső burokból: innen ered népi elnevezése, a tojásgomba is. Összetéveszteni a légyölő galócával (Amanita muscaria) és a narancsszínű selyemgombával (Amatita crocea) lehet, ám előbbinek általában pirosasabb a kalapbőre, amely a külső burok maradványaival pöttyözött, utóbbinak pedig fehéres a tönkje, gallérja pedig nincs.

Másik gyakori népi neve az úrgomba, úrigomba is, amely ízletes és minden korban kifejezetten kedvelt mivoltára utal. Mostanában mégsem esszük, ennek pedig igen prózai oka van: 2013 óta védett faj, eszmei értéke 5000 Ft. Mégis, a lelkes műkedvelő gombászok néha azzal szembesülnek, hogy a népszerű gombászcsoportok a facebookon hemzsegnek a császárgalóca-találatokról. Akkor hogy lehet ez, és miért nem szabad leszedni?

Nos, bár a császárgalóca egyes helyeken és egyes időszakokban tömegesen fordul elő Magyarországon, de az előfordulási helyei viszonylag ritkák. A szakkönyvek a császárgalócát általában mediterrán, melegkedvelő fajként jellemzik, hazánk tulajdonképpen a termőterületének északi határán fekszik. Elképzelhető, hogy a klímaváltozás hatására ez a határ egyre északabbra tolódik és így egyre többször találkozhatunk vele, és talán az is lehet, hogy egyszer lekerül a védett listáról, ám addig is fontos betartani a szabályozást és tilos gyűjteni a császárgomba termőtesteit. A császárgalóca helye a védett gombák listáján ráadásul PR szempontból is indokolt; azzal, hogy ez a gyönyörű megjelenésű, könnyen azonosítható és népszerű gomba a védett gombák listájára került, egyúttal annak „arcává” is vált, felhívva a figyelmet a gombavédelemre és más, esetleg nem fogyasztható védett gombákra is.

Mit kell tenned, ha mégis megkóstolnád a császárok csemegéjét? Irány Erdély, ott ugyanis nagy tömegben terem, és nem is védett! Ha pedig itthon találod, örülj neki, fotózd le és oszd meg más gombászokkal a találatodat, ez legalább akkora öröm, mint ehető és gyűjthető gombát találni. Hasonló ízélményre számíthatsz az itthon is gyűjthető, árusítható, 20 perces hőkezelést követően fogyasztható piruló galócától is, ebből is érdemes a fiatal példányokat gyűjtened.

A napokban vérre menő vitát folytattam egy kedves bácsival, aki azt állította, hogy a csirkegombánál nincs finomabb a világon. Én próbáltam meggyőzni, hogy a csirkegomba nem is létezik! Aztán nagy nehezen rájöttünk – barátunk a gugli –, hogy mindketten a sárga rókagombáról (Cantharellus cibarius) beszélünk. Igaza volt mindenben, hiszen az egyik legfinomabb gombáról beszélt, amely fellelhető az erdőben és amit vidéken csirkegombának, nyúlicának, sárgagombának és csibegombának is hívnak.

Évszázadok óta Európa egyik legnépszerűbb gombája, ezt több tény is megerősíti:

• egy XVIII. századi író szavai: „ha egy halott szájába tennénk, újra életre kelne tőle”
• a francia arisztokraták is előszeretettel fogyasztották,
• lehet kapni rókagombás pizzát (házhoz szállítással is)!

Sűrű, sötét bükkerdőben, tölgyesekben, nyirkos hegyoldalakban érdemes keresni júniustól-szeptemberig. Ha az időjárás csapadékos (idén kevésbé, így a piacon meg is látszik az árán), akkor csoportosan nő, de a csapadékszegény időszakot nem bírja.  Próbálták pincékben is termeszteni, de nem sok sikerrel, mert un. mikorrhizás kapcsolatban él a környezetével (mikorrhiza: a gombafonalak bizonyos fák, cserjék vagy fűfélék gyökereire szövődnek rá, csak így képesek szaporodni). 

A termőteste, formája nagyon jellegzetes, egyetlen egy darabból áll, nincsenek lemezei, a termőrétegük legtöbbjüknél egymásba futó ráncok-erek.

A kevésbé gyakorlott gombász könnyen összekeverheti a mérgező világító tölcsérgombával, az ehető rozsdasárga pókhálósgombával, vagy az egyébként igen finom gerebengombával. Nagy családdal büszkélkedhet, az ehető fajok közül rokona az ametisztszínű, a halványsárga, a bársonyos, a tölcséres és a szagos rókagomba is.

Színe aranysárga, íze egy kicsit a barack aromájára hasonlít. Sokoldalúan felhasználható, tojással, tejszínnel rendkívül jól harmonizál. Tojásrántottába, húsételekhez, tejszínes szószokhoz, levesekbe melegen ajánlott.

Szezon van! Ha növényeket keresgéljük szinte mindig, de júniusban különösen.

Lehet válogatni a témák között, de a hárs virágzása mellett nem lehet elmenni. Főképpen, mert olyan illata van, ami még a poros városokban is átüt a szmogon. Egyébként nem könnyű észrevenni, mert a virága nem feltűnő és az erdőkben, fasorokban beleolvad a környezetébe, kivéve talán egy-egy réten, parkban ahol önmagában állva különlegesen szép formájúra tud növekedni.  Hársfákat mindenki ismeri, de az talán kevésbé köztudott, hogy a Kárpát-medencében három faja honos, az ezüsthárs, a kislevelű és a nagylevelű hárs. Az ezüsthárssal sokat találkozhatunk, mert a városok egyik kedvelt díszfája. Állítólag ez az első fa, amit nem hasznáért, hanem díszfaként és illatos virágaiért ültettek. Viszont az ezüsthárs virága alkalmatlan teának, a legjobb a kislevelű hársé.

A hársfák júniusban kezdik virágzásukat, először a nagylevelű, majd a kislevelű hárs borul virágba, a szedést pedig érdemes a teljes virágzás előtti időszakra időzíteni. A túlnyílt virágok száradás közben könnyen széthullhatnak. A leszedett virágokat kiterítve, árnyékos helyen kell megszárítani, majd vászon- vagy papír zacskóban tárolni a felhasználásig.

Hogy mire jó? Ez most a júniusi kánikulában kevéssé tűnik relevánsnak, de a teája egy egyik legjobb izzasztó. Jobb, mint az aszpirin.  Tea készítéséhez 2 teáskanálnyi szárított hársfavirágot forrázzunk le 2 deciliter forró vízzel. Hagyjuk körülbelül 10 percig hűlni, majd szűrjük le. Izzasztás céljából forrón igyuk, ágyban fekve, betakarózva. Görcsoldásra, emésztésjavításra étkezés után igyunk egy csészével.

Tudományosabban megfogalmazva, a benne lévő flavonoidok antibakteriális hatásúak, a virág kiválóan alkalmas a meghűléses betegségek kezelésére: köhögéscsillapítóként, izzasztóként, görcsoldóként, köptetőként, nyákoldóként funkcionál, és enyhíti a hörghurutos panaszokat. A népi gyógyászatban vértisztító és idegerősítő hatása miatt alkalmazták, de a vizelethajó és a gyomorerősítő teáknak is egyik fontos összetevője volt. 

Van tehát a tea, de persze találkozhatunk hárs mézzel is. A hársfa ugyanis kiváló méhlegelőnek számít. A hársfaméz sötétebb az akácnál. Többek közt farneol van benne, ami az illatát is befolyásolja. Idegnyugtató és antiszeptikus. Idegesség, nyugtalanság, álmatlanság leküzdésére javasolt. Jó bronchitis és köhögés ellen. Lázas betegnek hársfateát hársfamézzel adnak. A hársvirág nektárja kolint is tartalmaz, ami zsírlerakódást, érelmeszesedést gátló hatása miatt hasznos.  

A méz és a tea mellett felhasználják még gyógyhatású fürdővizekhez, vagy bőrápoló szerként. Ha véletlenül fáját kivágják, akkor faszenének pora is értékes sebgyógyító, és púderként használva bizonyos bőrbetegségek tüneteit is enyhíti.  Persze nem csak véletlenül szokták ezeket a fákat kivágni: azt tudni kell róluk, hogy fájuk nagyon kemény. Ezért drága bútorok, fafaragások alapanyagai.

Tehát egy igazi multifunkcionális növényről beszélünk és még csak most értünk egy igazi különlegességhez, a Hársborhoz.

Priksz Gábor

Erdőkben, mezőkön, réteken sorra találkozhatunk olyan növényekkel, melyek eddig elkerülték figyelmünket, pedig már nagyon régóta türelmesen várnak, hogy a segítségünkre lehessenek. Ezen növények egyike a galaj. Megtalálható az árnyas erdők tisztásainak szélén, az erdei utak mentén, sűrű bokrok mellett, réteken és minden félárnyas tisztáson.

Ez a csodálatos növény Szűz Mária szent növénye. Feltűnik Jézus bölcsőjében, a tömjén az arany és a mirha előtt. Egy sziléziai legenda szerint Mária galajjal bélelte ki a bölcsőt és saját fekhelyét is, mert így a szent család szamara nem ette meg fekhelyének bélését hiszen az állatok közül csak a szamár nem szereti a galajt. A hagyomány szerint a szülést is a galaj könnyítette meg görcsoldó hatása révén, ezért a szülő nők ágya mellett gyakran megtalálható volt és segített a gyermek világrajövetelében, sőt a párnába és a derékaljba is tettek belőle, hogy az anyát és a kisdedet a rontástól megvédje.

A galajnak három fajtáját ismerjük – a közönséges vagy fehér virágú, a tejoltó és a ragadós - mindhárom egyenlő mértékben gyógyhatású. Távoli rokona az etióp eredetű arab kávé. A ragadós galaj nevét onnan kapta, hogy a szárán és a levelek alján szőrökkel kapaszkodik.

A hosszát látva szüksége is van rá,mivel virágzáskor eléri a 60-120 cm hosszat. A magasságot tekintve nem,mert inkább kúszva kapaszkodik, de nem élősködik. Régen a tejoltó fajtáját használták leggyakrabban, mivel ezt tartották az igazi galajnak. A virágját sajtok oltásánál használták, ahogy a neve is mutatja, de a chester sajt színét is a galaj sárga virágjától kapja! A levelek mindhárom fajtájánál lándzsa alakúak a száron hatosával-nyolcasával örvös állásúan, gallér alakúan helyezkednek el. A ragadós galaj sok bonyodalmat tud okozni június közepétől egészen késő őszig. Ha egyszer már találkoztunk vele biztos, hogy nem felejtjük el… ha beleakadunk, a lábunk köré tekeredik, mint a hínár, és apró petymegtermése lesz az, amivel tele lesz a cipőfűzőnk és a nadrágszárunk. A benedvesített szivaccsal viszonylag könnyen eltávolítható, de igyekezzünk, hogy a magokat a talajba juttassuk vissza.

A galaj gyógyhatása nagyon sokrétű, de a frissen szedett növény hatóereje a legnagyobb, ezért érdemes azonnal felhasználni. Hasznos forrázatként vagy dunsztkötésben és borogatás formájában is.

Alkalmas a vese, epe és májtisztításra, de a vesehomok, kisebb vesekövek elhajtásában is nagy segítségünkre van. Étkezés előtt egy-egy csésze teával kortyonként éhgyomorra fogyasszunk belőle. A galaj a nyirokmirigyek karbantartója, a pajzsmirigy behangoló szere. Használható daganatos megbetegedések megelőzésére, de a torok-, gége-, nyelvrák leküzdésében is, ha teaként gargalizálva fogyasztjuk.

Az idegekre csodás hatással tud lenni hosszútávon alkalmazva. Elalvás előtt ajánlott egy csészével fogyasztani, de házisárkányoknak, arrogáns szomszédoknak is kifejezetten ajánlott hiszen a népi gyógyászat ajánlja hisztéria valamint epilepszia enyhítésére is.

Javasolt a lumbágó kezelésére is. Bőrünk igaz barátja, hiszen a friss hajtások levével a pattanások ecseteléssel leszáríthatók, a sebek gyógyulási ideje gyorsítható.

Kiváló salátákba,akár csak egy vajas pirítóshoz is, zamatos fűszervajként elkészítve.

csivasra

1950-ben Dániában, egy tőzegmocsárban találtak rá a Tollundi Ember konzerválódott múmiájára. A vizsgálatok kiderítették, hogy Ie. 400 körül akasztották fel, majd a mocsárba helyezték a tetemét. Miért is olyan fontos most nekem ez a férfi? Mert a gyomortartalmát kielemezték, számos különleges, nehezen gyűjthető magvat tartalmazott, valószínűsíthető, hogy egy rítusnak esett áldozatul. Talán a jobb termés reményében áldozták fel, talán más miatt.  2003-ban Hans Helbæk (Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Talk%3ATollund_Man) egy kiegészítő vizsgálatot végzett a gyomortartalomban, és lám, mit mutatott ki? Többek között libatop magot. Már az őskorban is élelmiszer alapanyag volt, a Tollundi Férfi maradványain túl számos kőkori településen is megtalálták Európa szerte. Észak Indiában és Dél Afrikában a mai napig termesztett hasznon növény.

Mi is az a libatop, ki is az a libatop? Gyomnövény, ami mindenütt megjelenik. Tényleg mindenütt, nekem még a sóderben is kinőtt.  A fehér libatop (Chenopodium album) több vasat és fehérjét tartalmaz, mint a spenót vagy a káposzta. Fiatal, zsenge leveleit, később pedig a hajtáscsúcsait érdemes fogyasztani. Megkóstoltam, tényleg keserű az idősebb levél, nem finom. Kálcium tartalma is jelentős. Nevét a libalábra emlékeztető alakjáról kapta.

Kivel áll rokonságban?  Többek között a spenóttal is, de amikor a kis rokon elterjed, a libatop kiszorult a konyhából. Az egész növény fogyasztható, de leginkább a spenót, sóska ételek elkészítéséhez hasonlóan érdemes elkészíteni, kissé hosszabb főzési idővel számolva.

A libatopok számos faja hasonló megjelenésű, de nagyon nem foghatunk mellé, hiszen mind fogyasztható. A gyökere vastag karógyökér, egynyári, levelei a rombusztól a gömbölydedig mindenfélék lehetnek. Tipikusan az a növény, amire ha rámutatok, hogy ő a fehér libatop, akkor mindenki felkiált, ja, hát én ismerem, nálunk is van! Az allergiásoknak nem túl jó hír, hogy a virágzása elkezdődött.