Erdőjáró

Erdőjáró

„Sárkány ellen sárkányfű” avagy mire jó a Galaj?

2017. június 13. - Nagy Kriszta

Erdőkben, mezőkön, réteken sorra találkozhatunk olyan növényekkel, melyek eddig elkerülték figyelmünket, pedig már nagyon régóta türelmesen várnak, hogy a segítségünkre lehessenek. Ezen növények egyike a galaj. Megtalálható az árnyas erdők tisztásainak szélén, az erdei utak mentén, sűrű bokrok mellett, réteken és minden félárnyas tisztáson.

Ez a csodálatos növény Szűz Mária szent növénye. Feltűnik Jézus bölcsőjében, a tömjén az arany és a mirha előtt. Egy sziléziai legenda szerint Mária galajjal bélelte ki a bölcsőt és saját fekhelyét is, mert így a szent család szamara nem ette meg fekhelyének bélését hiszen az állatok közül csak a szamár nem szereti a galajt. A hagyomány szerint a szülést is a galaj könnyítette meg görcsoldó hatása révén, ezért a szülő nők ágya mellett gyakran megtalálható volt és segített a gyermek világrajövetelében, sőt a párnába és a derékaljba is tettek belőle, hogy az anyát és a kisdedet a rontástól megvédje.

A galajnak három fajtáját ismerjük – a közönséges vagy fehér virágú, a tejoltó és a ragadós - mindhárom egyenlő mértékben gyógyhatású. Távoli rokona az etióp eredetű arab kávé. A ragadós galaj nevét onnan kapta, hogy a szárán és a levelek alján szőrökkel kapaszkodik.

A hosszát látva szüksége is van rá,mivel virágzáskor eléri a 60-120 cm hosszat. A magasságot tekintve nem,mert inkább kúszva kapaszkodik, de nem élősködik. Régen a tejoltó fajtáját használták leggyakrabban, mivel ezt tartották az igazi galajnak. A virágját sajtok oltásánál használták, ahogy a neve is mutatja, de a chester sajt színét is a galaj sárga virágjától kapja! A levelek mindhárom fajtájánál lándzsa alakúak a száron hatosával-nyolcasával örvös állásúan, gallér alakúan helyezkednek el. A ragadós galaj sok bonyodalmat tud okozni június közepétől egészen késő őszig. Ha egyszer már találkoztunk vele biztos, hogy nem felejtjük el… ha beleakadunk, a lábunk köré tekeredik, mint a hínár, és apró petymegtermése lesz az, amivel tele lesz a cipőfűzőnk és a nadrágszárunk. A benedvesített szivaccsal viszonylag könnyen eltávolítható, de igyekezzünk, hogy a magokat a talajba juttassuk vissza.

 

20170525_185207.jpg

A galaj gyógyhatása nagyon sokrétű, de a frissen szedett növény hatóereje a legnagyobb, ezért érdemes azonnal felhasználni. Hasznos forrázatként vagy dunsztkötésben és borogatás formájában is.

Alkalmas a vese, epe és májtisztításra, de a vesehomok, kisebb vesekövek elhajtásában is nagy segítségünkre van. Étkezés előtt egy-egy csésze teával kortyonként éhgyomorra fogyasszunk belőle. A galaj a nyirokmirigyek karbantartója, a pajzsmirigy behangoló szere. Használható daganatos megbetegedések megelőzésére, de a torok-, gége-, nyelvrák leküzdésében is, ha teaként gargalizálva fogyasztjuk.

Az idegekre csodás hatással tud lenni hosszútávon alkalmazva. Elalvás előtt ajánlott egy csészével fogyasztani, de házisárkányoknak, arrogáns szomszédoknak is kifejezetten ajánlott hiszen a népi gyógyászat ajánlja hisztéria valamint epilepszia enyhítésére is.

Javasolt a lumbágó kezelésére is. Bőrünk igaz barátja, hiszen a friss hajtások levével a pattanások ecseteléssel leszáríthatók, a sebek gyógyulási ideje gyorsítható.

Kiváló salátákba,akár csak egy vajas pirítóshoz is, zamatos fűszervajként elkészítve.

csivasra

Galaj tea

1 púpozott teáskanál galajt 2,5dl vízzel leforrázunk öt percig letakarva állni hagyjuk, majd melegen kortyonként fogyasztjuk.   

Friss lé

szedés után mossuk meg, majd facsarjuk ki.

Forrázat

egy maréknyi összevágott növényt 2,5 dl vízzel leöntünk, majd állni hagyjuk, amíg langyosra hűl. Lemosás után hagyjuk megszáradni a bőrünkön.      

Dunsztkötés

a leforrázott teafüvet még melegen, laza szövésű kendőre helyezzük. Majd a beteg testrészt beborítjuk vele.  Sállal körbe tekerjük és akár egy éjszakát is állni hagyjuk rajta. 

FORRÁS:

Maria Treben Egészség Isten patikájából, Hunga-Print Nyomda és Kiadó, Budapest, 1990.

 

Zamatos fűszervaj

-10 dkg puha vaj

-2  ek. v. ízlés szerint. Friss, fehér vagy közönséges galaj levél

A galaj leveleket kicsit összetörjük, összemorzsoljuk és a puha vajjal eldolgozzuk. Formába tesszük és min. egy órára állni hagyjuk, hogy a galaj zamata átadhassa magát a vajnak.

Kis galaj hajtással díszítjük. 

Rusztikus fűszervaj

-  10 dkg vaj  

-  2 ek. frissen szedett ragadós galaj levél 

- egy csipetnyi só

A galaj leveleket a kis ragadós szőrök miatt apróra, pépesre vágjuk, törjük, mixeljük.   

A vajat lassú lángon vagy kis fokozaton megolvasztjuk. Eközben hozzáadjuk a sót. Miután megolvadt, levesszük a tűzről. Beletesszük a galajt és elkeverjük. Egy fedővel letakarva hagyjuk,amíg kihűl. Ha kihűlt betesszük a hűtőbe. Amikor megdermedt, egyenletesre keverjük a galaj ekkor elegyedik és  megszínezi, átadja a szép világoszöld színét.

Ezután tányérba/formába tesszük. Kis galaj hajtással díszítjük. Az állaga kissé darabos lesz, és hűtőből kivéve is puha, kenhető marad. Ízlés szerint kenhetjük bármilyen gabonafélére.          

A bejegyzés trackback címe:

https://erdojaro.blog.hu/api/trackback/id/tr8612581419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása